Hazai György rendező:
Egy hosszú sorozatra nem könnyű szerepet osztani, különösen
akkor, ha a rendezőnek az egészből csupán egy-két részt
van lehetősége megtekinteni, és ez általában minden
sorozat esetében így van. Olyan, mintha az ember fejest ugrana
egy medencébe, de nem tudná, mennyi víz van benne. Nagy
rizikó, mert nem lehet tudni, hogy a történet folyamán
hogyan változnak majd a karakterek. Én úgy vagyok
vele, ha megnézek egy filmet, elkapok valami hangulatot, ez sokat jelent,
így volt a Dallas esetében is, aztán a színészek
ismerete és szeretete az, ami segít ebben a munkában. A
Dallasnál egyébként úgy éreztem, hogy szinte
valamennyi figura „hívja” a megfelelő magyar színészt,
csak diszponálni kell. Ennek ellenére voltak, akik nem örültek
a figurának.
Például Dallos Szilvi kezdetben nem szerette
Ellie-t, azt mondta: „Ez a nő nem csinál semmit, csak jó! Mit
kezdjek vele?”
Kránitz Lajos úgy vélte: „Ez a Jockey csak
rossz. Ezt mindenki j utálni fogja.”
Szerencsi Éva meg azt mondta:
„Ez folyton csak részeg! A »szájakrobatikáját«
pedig nem fogom tudni 365 részen át követni.”
Simorjai Emese
Pamelával, Csankó Zoli Bobbyval, Végh Péter Cliffel
meg volt elégedve, ugyanígy Jockkal Gera Zoltán, Claytonnal
Szabó Gyula. Szerencsére elég gyorsan megtalálták
magukat a figurában a színészek, és megszerették
azt, akit csináltak. A Dallas nagy siker volt, és a magyar színészeknek
ebben komoly részük volt.
Dallos Szilvia: Magyar hangja... (Nap Kiadó, 1999)